A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

A Digital Signage meghatározó trendjei

Ha azt mondom, Amszterdam, mi jut eszébe róla elsőként? Tulipánok, sok-sok bicikli, Rembrandt, netán a red light district, vagy a coffee shopok…? Mindezen jellegzetességek mellett mára kijelenthetjük: az Integrated Systems Europe (ISE) szakmai kiállítás is egybeforrt Hollandia fővárosával. Mindez nem is csoda, hiszen mindkettőt jellemzi a lüktető pezsgés, a pozitív energia. És hogy milyen volt az ISE 2018-ban? Helyszíni beszámolónkból megtudhatják.

Ha rövid választ szeretnének, akkor beérhetik ennyivel: lenyűgöző, tele új programokkal, és még több kiállítóval…

Ha ennél kicsit többre vágynak, íme: A 2018-as volt a kiállítás 15 éves történetének eddigi legnagyobb kiállítási területét elfoglaló, illetve legtöbb látogatót vonzó eseménye, melynek ideje alatt a látogatók immár 15(!) kiállítási csarnokban ismerkedhettek meg az audio-video iparág legérdekesebb újdonságaival. Az összesen 1.296 kiállítóból 294 első alkalommal vett részt az eseményen, a teljes kiállítási terület pedig 53.000 m2 volt. Ez az eredménye az elképesztően profi kiállítás szervezői munkának, no meg az, hogy a 2019-es vásárra ennek a területnek immár 103%-át lefoglalták a jövő évi ISE-re, amelyet február 5-8. között rendeznek, természetesen ismét Amszterdamban! A regisztrált látogatók száma 80.923 volt, amely 10,3%-os növekedés a 2017-es adathoz képest. Majdnem húszezren látogatták meg a vásárt annak utolsó napján, és a teljes látogatói szám mintegy 30%-a első alkalommal vett részt az eseményen.

Kiállításszervezők figyelem – ebből érdemes tanulni! Ismét figyeltek látogatóikra az ISE szervezői, hiszen naponta több, ingyenes buszjárat ingázott a repülőtér és a kiállítási központ között, hogy megkönnyítsék az oda érkezést. Amszterdam utcáin megint süvített a tiszta tengeri levegő, de a hidegben a RAI kiállítási központ felé sétálva látható volt, milyen félelmetes léptékekben fejlődik a vásárközpont – köszönhetően az ISE sikereinek is – ugyanis közvetlenül a RAI mellett épül egy vadonatúj, a modern holland építészet vagány stílusjegyeit magán viselő hotel. A központhoz érve pedig konstatálnunk kellett – a korábbi egyik főbejárat tulajdonképpen eltűnt, hiszen egy újabb, mobil csarnok épült fel a helyén! Tájékozódni így is könnyű volt, köszönhetően többek között a kiállítás saját mobil applikációjának köszönhetően, amelyet Android és Iphone készülékekre egyaránt ingyenesen tölthettek le a látogatók. A kiállítás óriási területe mellett nem maradt el a szakmai konferencia program sem, hiszen volt a modern sportlétesítmények technikai követelményeit taglaló, és digital signage csúcstalálkozó is. Rengeteg látogató érdeklődött a már régóta létező és ismert technológiák újszerű felhasználási lehetőségei iránt, mint például a nagyformátumú, HD felbontású LED kijelzők, mint például a Hunan Yestech Optoelectronic Co. Ltd standján látható csoda display, amely akár kifutóként is használható interaktív Led kijelző. Az interaktivitás, az XR, és az IP alapú technológiák meghatározó témái voltak az idei Integrated Systems Europe kiállításnak, mint a jövő trendjei. „A jövőt pedig leginkább úgy határozhatjuk meg, ha mi magunk formáljuk azt!” – mondta megnyitóbeszédében Carlo Ratti. A híres építész hozzátette: az Információtechnológia – amely szerinte az internet második hulláma – olyan rövid idő alatt képes átalakítani városainkat, amilyen gyorsan formálja otthonainkat. Szerinte ez az átformálódás három alappilléren valósulhat meg, amelyek a mobilitás, az irodák és a kereskedelem. De közben arra is figyelmeztetett, hogy az általunk alkotott technológiát magunknak kell kontrollálnunk, hiszen a Facebook lehet remek kommunikációs eszköz, de jelenthet egyúttal veszélyt is, ha nem megfelelően használjuk!”

Megvilágították az amszterdami estét Az ISE újabb kezdeményezés megvalósításában vett részt, hiszen az Amszterdami Fényfesztivállal közösen hívták életre a Fényfestés Mesterei versenyt, melynek keretében a kiállítás ideje alatt az Eye filmmúzeum falán minden este megtekinthetők voltak a nevezett pályamunkák. A versenyt pedig végül Florian és Michael Quistrebert nyerték meg, Stripes 5 című munkájukkal. Az elképesztő fényfestések megtekinthetők a YouTube Amsterdam Light Festival csatornáján.

A Sharp az ISE 2018 vásáron mutatta be az első 4K-s BIG PAD-jét A Sharp a 2018-as ISE kiállításon mutatta be az első 4K-s LCD érintőképernyővel rendelkező BIG PAD interaktív megjelenítőjét. A 70″-es képátlójú 4K felbontású BIG PAD (PN-70TH5) a Sharpnak, a megbeszéléseken és az előadásokon az információ megosztásra szolgáló, díjnyertes kijelző kínálatát egészíti ki.  A legújabb BIG PAD képernyő leegyszerűsíti az olyan nagymennyiségű, részletes információkat hordozó tartalmak megtekintését, mint például a műszaki rajzok, térképek vagy táblázatok. Egyedi funkciók támogatják a tartalmak Ultra HD felbontásban való kezelését: a 4K-s tartalmak olvasásához szükséges magas kontrasztot és tiszta képet a Sharp egyedülálló UV2A képernyő technológiája biztosítja. A 4K-s bevitelt pedig olyan funkciók és eszközök segítik, mint a tenyér felismerés, írás közben tenyere nem hagy foltot a képernyőn, vagy a 2 mm-es heggyel rendelkező nagy pontosságot nyújtó toll. A Sharp úttörő az interaktív kijelző technológia terén, ahol legújabb BIG PAD képernyője a készülékek ötödik generációjához tartozik. A Sharp ISE standjának fele a tárgyalótermekbe szánt interaktív és a nem interaktív kijelzők széles választékát mutatta be. A termékcsalád minden típusú felhasználáshoz kínál valamit, akár technikai tartalomról van szó, ahol nagyon fontos a pontos írás és a kivételesen könnyű használat (4K BIG PAD), akár olyan brainstormingról, ahol az egyszerű jegyzetelés és a tartalom megosztása szükséges (BIG PAD informális tárgyalókba).

Nyolc interaktív kijelzőt mutattak be a vásáron, köztük a 40″-es és az 50″-os BIG PAD-eket kis tárgyalókba, valamint a 70″-os BIG PAD-et vezeték nélküli megosztási funkcióval az igényes alkalmazásokhoz. Az összes Sharp BIG PAD kijelző Pen-on-Paperélményt nyújt, az azonnali és pontos írás érzetét keltik, mintha valódi tollal írnánk a papírra.  A Sharp nem interaktív professzionális kijelzői közé tartozik a sokoldalú 70″-os PN-R modell, amely álló, fekvő, felfelé és lefelé néző elrendezésben is telepíthető, valamint a PN-Q sorozat kiváló minőségű, de költséghatékony kijelzői egészen az extra nagyméretű 90″-osig, amely nagy választékot kínál ügyfeleinknek a legjobb nagyformátumú kijelző megtalálásához.

Az ISE-n a Sharp bemutatta a 8K-s sorozatát is, az új 8K-s professzionális videokamerával és a 8K-s kijelzővel. A 8C-B60A 8K-s (60p) professzionális videokamera a világon elsőként integrálja a videokészítés és a felvétel, a lejátszás és a kimenet képességeit. Ezek az eszközök a Sharp R&D 8K-s sorozatának alapjai. Az ISE-n a Sharp várta a partnerek visszajelzéseit a potenciális vállalati alkalmazásokról. A Sharp standja az okos digitális signage megoldások teljes körét és a Sharp Open Architecture Platformot kínálta. A Platform egyesíti az új Sharp hardvert és szoftvert a Sharp partnereivel, független signage szoftver szolgáltatókkal. A show részeként bemutatták a Sharp signage megoldásait is. És hogy milyen új stratégiával vágott neki már az idei évnek a Sharp, az kiderül Birgit Jackson-nal, a cég vizuális megoldásainak európai kereskedelmi igazgatójával készített exkluzív interjúnkból, amelyet lapunk 12. oldalán olvashatnak. Az LG kereskedelmi kijelző-termékcsaládja optimalizált vertikális megoldások egész sorát kínálta Az OLED termékek globális piacvezető gyártójának számító LG Electronics a 2018-as ISE kiállításon mutatta be azokat az optimális vertikális kijelző-megoldásokat, melyek bármely üzleti környezetben használhatók, a kiskereskedelemtől kezdve a nyilvános tereken át az irodákig. Futurisztikus, sokoldalú kijelzők, köztük az átlátszó OLED, az Open Frame OLED, az ultravékony kávás OLED videófal és más termékek kápráztatták el az ISE látogatóit. Az LG standjának központi eleme a legkorszerűbb technológiát használó, 55 hüvelykes Transparent OLED típus, amely pengevékony kávájával és elegáns formavilágával ejtette rabul a látogatókat. A készülék leglátványosabb eleme az átlátszó OLED kijelző: ez az egyedi technológia különösen jól mutat kiskereskedelmi környezetben vagy művészeti galériákban, ahol a készülék mögött elhelyezett termékek, tárgyak látványát a képernyőn futó videók vagy speciális effektek teszik izgalmasabbá. Az ISE 2018 kiállításon az LG Open Frame OLED kijelzői egy kanyont formázva mutatták meg képességeiket: a 60 darab készülékből kialakított domború és homorú falak garantálták a lélegzetelállító élményt. Ezek a digitális képernyők ideálisak az OLED testreszabható alakjának és kiváló képminőségének szemléltetésére. Az Open Frame OLED kijelzők alakja és mérete az iparág igényei szerint alakíthatók, a technológia így akár nagyméretű video-installációként, akár az adott üzlet méretére szabott tájékoztató kijelzőként is felhasználható. Az LG standjának másik, kiemelkedő terméke volt a mindössze 0,6 milliméter vékony Even Bezel videófal, amely letisztult és lenyűgöző vizuális élményt kínál. A készülék rendkívül keskeny kávája nem zavarja meg a vizuális élményt, így csúcsminőségű divat- és szépségápolási termékek reklámozására kiválóan alkalmas. Az LG a kiállításon egy videofalat is bemutat, amely 1500 nites fényerejének köszönhetően kivételesen tiszta és világos képmegjelenítésre képes, így bátran alkalmazható fényes környezetben is.

Samsung: FLiP és The Wall Professional mikro LED képernyő az ISE 2018-on A Samsung az ISE 2018 kiállításra is elhozta a „The Wall” moduláris nagyméretű micro LED technológiájú képernyőt, mégpedig annak üzleti célra szánt változatát, és bemutatta az új 3D Cinema LED moziképernyőt is. A CES 2018 kapcsán rengeteg publicitást kapott The Wall TV üzleti változata a The Wall Professional a Samsung szerint

„A professzionális display jövője”. Moduláris kialakításának hála testre szabottan konfigurálható 3,7 méternél (146 hüvelyk) kisebbre vagy nagyobbra is. A felhasználó tetszőleges számban adhat hozzá vagy távolíthat el képernyőpaneleket, a The Wall Professional képernyő ugyanolyan képminőséget állít elő 10 x 10 mikron méretű saját fényt kibocsátó microLED pixelmoduljaival 1.600 nit (cd/m²) csúcsfényességet, végtelen kontrasztarányt és persze HDR képet produkálva. A fogyasztói változaton alapuló The Wall Professional tartalmazza a Samsung „MagicInfo” tartalomkezelő platformját, amivel a felhasználók egy képernyőn vagy képernyők hálózatán bárhonnan létrehozhatják, ütemezhetik és telepíthetik a tartalmakat. A platform a képernyő működését is felügyeli az azonnali hibaérzékeléshez és hibaelhárításhoz. Az ISE 2018 alkalmával volt látható először a Samsung Cinema LED Screen mozikép-megjelenítő technológiájának következő lépcsőfoka, a világ első 3D Cinema LED képernyője. Ez a továbbfejlesztett képernyő minden a teremben ülő 3D szemüveget viselő néző számára megfelelő fényességű képet biztosít a részletek pontos megjelenítéséhez. A Samsung Cinema LED Screen moziképernyő így most 10 méter széles 4K felbontású és 5 méteres 2K felbontású változatban kapható 2D kép megjelenítéséhez 300 nit (cd/m²), 3D filmekhez 500-600 nit (cd/m²) csúcsfényességgel. A Samsung pavilon egyik legnagyobb durranása a FLiP volt, amely egy kifejezetten egyszerűen kezelhető, 90 fokkal elforgatható, elektronikus tábla.

A FLiP sokoldalúságának köszönhetően várhatóan könnyedén válik majd a tárgyalótermek, megbeszélések és iskolai oktatási órák népszerű eszközévé, és reméljük, nekünk is hamarosan alkalmunk nyílik kipróbálni!

Sign

- Hirdetés -

Sign&Display