A FESPA célja, hogy bemutassa a legfejlettebb technológiákat

A FESPA mára minden szakmabeli számára egy jól ismert brand, hiszen aktivitásaival nagyban hozzájárul az iparág fejlődéséhez. Kovács György, a Magyar Szitanyomók Szövetségének elnökének munkája lényegesen elősegítette a fejlődési útvonal sikerességét. 2010 és 2013 között a FESPA világszervezetének elnökekének dolgo­zott, ma pedig ő képviseli a kelet-európai országokat, valamint aktívan részt vesz a szövetség életében. Kovács György osztotta meg a reklámiparral kapcsolatos tapasztalatait és vízióit a Sign&Display magazin hasábjain.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a FESPA rangos díjakat zsebel be a kiállítási piacon” – mondja Kovács György, majd kitér az elmúlt időszak nehézségeire: „A koronavírus-járvány közepén sikerült olyan idősza­kot elkapnunk Amszterdamban, amikor néhány hétig nem voltak korlátozva a rendezvények. Szinte egyedül nekünk sikerült ezt kivitelezni, s visszagondolva ez rendkívül fontos momentumot jelentett számunkra, hiszen visszanyertük a korábbi életünk egy szeletét. Újra érezhettük a jól megszokott szagokat, talál­koztunk színes grafikákkal és megtapinthattuk az anyagokat. 2022-ben Berlinben már ennél nagyobb kiállítást rendezhettünk meg, ám még az is elmaradt attól a volumentől, mint amit megszokhattunk. Az idei Müncheni Expo jelentette az igazi visszatérést, hiszen kiállító- és látogatószámban is olyan mértéket képviselt, mint korábban.”

AKTUÁLIS KIHÍVÁSOKRA AD VÁLASZT

A FESPA már a múltban is a legfrissebb trendek első számú porondja volt. Ahogy az a világszervezet törté­netében is olvasható, az 1990-es évek kihívásokkal teli időszak volt, ugyanis a digitális technológia teljes mér­tékben felforgatta a világot. A nyomdaiparban a pre-press törte az utat ezen a területen, hiszen a grafikai munkák szinte kizárólag digitális formában érkeztek a kivitelezőhöz. Az 1996-ban Lyonban megrendezett FESPA alatt kétnapos szemináriumot tartottak, ame­lyen a digitális technológia és az abban rejlő potenciál került a fókuszba, ezáltal a szitanyomással foglalkozó nyomdák fel tudtak készülni az újításokra. A kiállítá­sokat korábban egy független vállalkozás szervezte, a 2002-es madridi rendezvény volt az első, amelyet a FESPA önállóan bonyolított le. A változás azt jelentette, hogy különböző helyszínek adhatnak otthont a kiállításnak, ami így „házhoz szállítja” a nyomdaipari innovációkat. Az új koncepció óriási sikert aratott, és egyre több digitális technológi­ákkal rendelkező vállalat mutatja meg magát a FESPA-n.

„A ’90-es évek elején még négyévente tartottunk kiál­lítást, majd később ez háromra csökkent, most pedig ott tartunk, hogy egy évben hat rendezvényünk van” – szemlélteti a szervezet fejlődését Kovács György. „A FESPA a filozófiájának köszönhetően érte el sikereit. A tevékenységével azt hivatott elérni, hogy a szakemberek számára a legmagasabb színvonalú technológiákat mutassa be. A társaság a tevékenysé­ge során termelt hasznot teljes egészében visszafor­gatja az ágazatba a nemzeti szövetségeken keresztül szakmai továbbképzések, konferenciák és szeminári­umok szervezésével, valamint kiadványok létrehozá­sával. Többek között ezek miatt vált a FESPA az iparág vezető szervezetévé.”

FOLYAMATOS MOZGÁSBAN

„A kiállítások helyszíneit gondosan választjuk, ugyanis a célunk az, hogy minél szélesebb kör számára tegyük elérhetővé azt a rengeteg tapasztalatot és tudást, amit a jelenlévő szakemberek képviselnek. Másrészt pedig a Drupa évében Németországon kívüli lokációt keresünk, ami szintén könnyen megközelíthető, ám mégis más piac. De hangsúlyozom, hogy a FESPA nem területi alapon gondolkodik. Úgy szervezzük a rendezvényeinket, hogy a kiállítóinkat összehozzuk disztribútorokkal, különböző szakemberekkel. Ez egy olyan új perspektívákat kínáló kiállítás, ahol minden­ki megtalálja azokat a megoldásokat, ötleteket és újdonságokat, amelyeket keresnek” – mondja Kovács György.

TRENDEKBEN AZ ELSŐ

A fogyasztók egyre inkább az egyéni igényeket kiszol­gáló kivitelezéseket részesítik előnyben. A digitális nyomtatás lehetővé teszi az ilyen törekvések kielégí­tését, hiszen a kis példányszámú gyártás már üzletileg is életképes. A FESPA újítása az idei évben a Personalisation Experience volt, amely a személyre szabott termékekre vonatkozó megoldásokat hivatott bemutatni. Ez az új koncepció az egyedi gyártást demonstrálja. Az ezzel kapcsolatos konferencia a sportruházat, divat, belső terek és csomagolások perszonalizálásának témakörét ölelte fel, melynek során több mint 50 előadó szólalt meg.

„A különböző területek közt átjárás figyelhető meg” – hangsúlyozza Kovács György. „A néhány éve berobba­nó web-to-print megoldás átfedésben van a perszona­lizált gyártással, de mégsem ugyanaz a kettő. A European Sign Expo méretben nem növekedett, de abban is nagy potenciált látunk, mert egyre több sign maker vásárol nyomtatót és fordítva. A különböző területek egyre inkább összeérnek. Egyes európai országokban már ennek megfelelően megtörtént az egyesülés, azaz a helyi sign szövetség és a FESPA közösen működik. Eredetileg a Federation of European Screen Printers Associations, azaz a szita­nyomók közössége a FESPA, de voltaképpen a kreatív nyomdászok szövetségének nevezhető, ami­hez rengeteg szegmens kapcsolható. Tulajdonképpen a perszonalizációs koncepciónak is ez volt az alapötle­te, hogy olyan dolgok állíthatók elő, amelyekre nem is gondolna az ember.”

FOLYAMATOS ELEMZÉSEK A NÖVEKEDÉS ÉRDEKÉBEN

„Amellett, hogy rendezvényeket szervezünk, tanulmá­nyokat, kutatásokat készítünk a tagjainkon keresztül, amelyekből leszűrhető, hogy melyek lesznek a jövő trendjei, s ezeket meg tudjuk osztani. Ebből a tagja­ink, kiállítóink és partnereink profitálhatnak, hiszen látják, hogy melyik technológiába érdemes befektetni. Ezzel az a célunk, hogy olyan platformot nyújtsunk a kiállításaink által, ahol minden résztvevő jól érzi magát, mert megtalálja azt, amit keresett. Az a legfontosabb a FESPA számára, hogy a szakembereknek biztosítson egy találkozási pontot, ahol nemcsak egymással, hanem a technológiákkal is találkozhatnak. Éppen ezért nem lényeges mérőszám a látogatók száma, hanem sokkal inkább azok minősége” – emeli ki Kovács György.

A FESPA Print Census egy globális felmérés, amely információkat gyűjt a piac résztvevőitől, s az eredményeket megosztja. Ennek a célja, hogy támogassa a nyomdaipari szakembereket a legfrissebb trendek megszerzésében, s egy­fajta iparági barométerként szolgáljon. Az elemzések segítik a megalapozott döntések meghozatalát és a hosszútávú növekedés elérését.

ÚJ FEJLŐDÉSI IRÁNY

A FESPA Middle East új rendezvény, amely a közel-keleti és az afrikai régiót foglalja magába. Az első kiállítást 2024. január 29-31. között rendezik meg az Egyesült Arab Emírségekben, a Dubai Exhibition Centerben. Az esemény otthont ad az első közel-keleti World Wrap Masters versenynek, a Sustaina­bility Spotlight edukációs platformnak, konferenciáknak és számos egyéb lehetőségnek, amellyel a résztvevők gazdagodhatnak.

„Több kontinensen is jelen van a FESPA, de a közel-keleti régió eddig hiány­zott a térképünkről, pedig óriási lehetőségeket rejt magában, és jelentős kereslet található azon a piacon. Az ottani partnereink rendkívül motiváltak a szerevezésben, mi pedig izgatottan várjuk a kiállítást. A helyi szakembe­reknek fontos ez a rendezvény a tudástranszfer miatt, az európai cégek számára pedig komoly üzleti potenciált tartogat” – mutat rá a lehetőségre Kovács György.

A soron következő rendezvények:

FESPA MEXICO 2023. Augusztus 17-19. Mexikóváros.

FESPA AFRICA 2023. Szeptember 13-15. Johannesburg

FESPA EURASIA 2023. November 23-26. Istanbul

A következő FESPA Global Expo Amsterdamban lesz 2024. március 1 9-22.