A színek használata az üzleti életben

A színek kifejezetten fontos szerepet játszanak a marketingben. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen színekkel érdemes hirdetni egy terméket ahhoz, hogy fokozzuk az eladást. Gondolunk itt egy üzleti weboldal színvilágára, szórólapra, logóra, ugyanis mindegyiknél fontos a megfelelő színek kiválasztása.

Piackutatások támasztják alá a színek jelentőségét

A színek képesek befolyásolni döntéseinket. A termék csomagolásokon és reklámokban megjelenő színek mögött egy jól felépített stratégia áll. A piackutatók azt állítják, hogy a vásárlási szokásokra igen nagy hatással bírnak a színek, az impulzív személyeket leginkább a piros, fekete, kék és narancssárga színek ösztönzik. Ezzel szemben a megfontoltabb vásárlókat a rózsaszín, világosabb árnyalatú kék, és a tengerkék színek befolyásolják. Tehát bizonyított tény, hogy érdemes a célközönségnek megfelelő színeket alkalmazni, és egy hozzáértő ügynökség marketing megoldásai segítségével növelheted az eladásaidat.

Hogyan hatnak a színek az agyunkra?

Észrevehetjük, hogy a színek saját magunkra és környezetünkre is hatással vannak. A sárga sok embert felvidít, hiszen a Nappal van kapcsolatban, mely melegséget áraszt. A kontextustól is függ, hogy egy színt hogyan használnak. A célcsoportod jobb döntésnek érezheti a termék megvásárlását, ha annak színpreferenciája összhangban van a sajátjukkal. Az idegtudósok közvetlen kapcsolatot állapítottak meg a színek és a hangulat hatása között. Éppen ezt felhasználva már évek óta nagy hangsúlyt fektetnek a marketing szakemberek a színekre, hiszen segíti a márkafelismerést.

A színek használata az üzleti világban

A szín az adott márka személyiségét tükrözi. Úgy tudod intelligens módon felhasználni a színeket vállalkozásodban, hogy kiválogatod a márkanevedet legjobban képviselő színeket. A vörös az erő színe, a rózsaszín ideális a nők elérésére, de az is egy megoldás, ha semleges akarsz maradni a nemek tekintetében.  A zöld az egészséget, a környezettudatosságot jelöli, a pénz színe is a zöld, amely a gazdagságot szimbolizálja. A lilát az eleganciával szokták azonosítani, amely tekintélyes szín. A helytelen színválasztás negatív hatással lehet márkádra, ezért alaposan át kell gondolnod, mielőtt döntést hozol. A megjegyezhetőség szempontjából ajánlott két fő színt választani, amelyeket a logó tervezéskor is célszerű használnod.

Melyek a legjobb színek a marketinget tekintve?

Nincsenek legjobbnak tekinthető színek, minden a márkanévtől és az általad fontosnak tartott üzenet közvetítéséről szól. A választott ízlés, érzelmek, színek, mind rajtad múlnak, azonban a legfontosabb az ügyfelekből kiváltott reakció.

Piros

A piros szín energikus, nyitott, erős érzelmet vált ki. A szerelem és a szenvedély színe. Emellett vágyódást, haragot is közvetíthet.

Sárga

A sárga optimizmust, fiatalságot és a napsütést szimbolizálja. Figyelemfelkeltő jellege miatt sokan használják.


Kék

A kéket akkor érdemes használni, ha fiataloknak szól az üzenet, ugyanis biztonságérzetet nyújt. Asszociálhat még a vízre és a tisztaságra is.

Zöld

A zöld a nyugalom és az egészség megtestesítője, a természettel hozzák leggyakrabban összefüggésbe.

Narancssárga

Fiatalos színnek számít, cselekvésre ösztönöz, és a nagylelkűség színe is. Szintén figyelemfelkeltő.

Lila

A lilát gyakran használják parfümöknél, ugyanis elegáns szín, amely elsősorban a hölgyekre összpontosít. A lila szín a gazdagságot, bölcsességet és a művészetet ötvözi.

Fekete

A fekete egyszerre elegáns, rideg, merev, de más színekkel vegyítve erőt és tiszteletet szimbolizál. Jó kombináció lehet arannyal, ezüsttel, amely a luxust jelképezi.

Fehér

A fehér a tisztaságot, tökéletességet és megbízhatóságot foglalja magába, gyakran keverik más színekkel az üzleti életben.

Szürke

A szürke a kompromisszum jelképe, állandóságot, komolyságot sugall.