A cég OEM-ügyfelei – béta verzióban – már elérhetik a vállalat kiterjesztett színskálás (ECG) nyomtatásra tervezett szoftverének frissített változatát, amely támogatja a márkaszínek pontosabb megjelenítését és a finomított mintaképkészítést, hogy a végeredmény még jobban megfeleljen az ipari elvárásoknak.
Szélesebb körben már idén megjelenhet a végleges PDF Print Engine 6.0. Az új verziószámú program a feltörekvő nyomtatási technológiák, a szabványok, a csomagolástechnikai, kereskedelmi, ipari és textilnyomtatási alkalmazások, illetve különböző munkafolyamatok kezelését teszi könnyebbé, különös tekintettel a színekre – ígérik a fejlesztők. Az ECG-támogatás elsősorban a digitális és analóg csomagolási alkalmazásokat célozza, de bármely „CMYK-plusz” motor mögé is beállhat, lehetővé téve az oldalsó elemek közvetlen színkonverzióját – forrásszínről a legfőbb hét szín valamelyikére (általában CMYKOGV) vagy másra.
A spektrális márkaszínek támogatásának célja, hogy abszolút értékeket biztosítson azoknak a színeknek, amelyeket korábban színminta alapú rendszerek (például a Pantone) határoztak meg, ezáltal elkerülhetővé válnak a tartományvesztések és a félreértelmezések. A Photoshop kifinomultabb mintaképkészítő algoritmusait mostanra ugyancsak bevezették, hogy felváltsák azokat a – hozzájuk képest primitív – megoldásokat, amelyek a PDF Print Engine korábbi verzióiban működtek. Beépítettek egy Adobe Cool Type technológián alapuló intelligensebb, finomabb vonalakat is kiemelő megjelenítést – ezzel a betűtípusokon javíthatunk még az előtt, hogy gyártásba küldenénk az adott grafikát.
Gábor János, Sign&Display