Milyen új irányzatokra számíthatunk a közeljövőben a közösségi kommunikációs felületeken? A rövid audiovizuális tartalmak felfutásától a szociális érzékenység erősödéséig sok változás várható – állítják a szakértők.
A Forbes elemzése szerint sok minden máshogyan alakult a közösségi média világában, mint ahogy arra egy évvel ezelőtt számítani lehetett. Az idei eredmények azt mutatják, hogy a social média platformjai továbbra is fontos helyszínei a személyes és üzleti kapcsolatoknak. Annak ellenére, hogy a kritikusok a hagyományos platformok, különösen a Facebook és a korábban Twitter néven ismert X esetében a felhasználók tömeges elvándorlását jósolták, úgy tűnik, hogy mégsem történt nagy változás, és az időnként felröppenő, adatmegosztással kapcsolatos aggodalmak ellenére az emberek továbbra is elkötelezettek a nagy közösségi platformok mellett. Ennek szem előtt tartásával nézzük meg, melyek lesznek jövőre a legfontosabb szempontok a közösségi médiában!
Egyre nagyobb érték a hitelesség
A félretájékoztatás növekvő áradata a közösségi médiában a 2024-es év egyik központi témája volt. Egyre nehezebb kiszűrni az álhíreket, a valódi fotókkal egyre inkább versenyre kelnek a mesterséges intelligencia által generált, sokszor hamis illúziókat keltő képek. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az egyes bejegyzések népszerűsége sem feltétlenül mérhető: a lájkolásra, megosztásra, kommentelésre már külön programok léteznek, amelyek így mesterségesen befolyásolják egy-egy bejegyzés olvasottságát.
Mindezzel a felhasználók nagy része tisztában van, és tartanak is attól, hogy teljesen védtelenek a manipulált tartalmakkal szemben. 2025-ben az eddigieknél is többet kell tenni annak megakadályozásáért, hogy a különféle platformok szereplői téves vagy szándékosan hamis információkat terjesszenek. Minden szervezetnek, sőt, a közösségi médiát használó minden embernek egyre nagyobb a felelőssége abban, hogy a megoldás részévé váljon, ne pedig a problémáé.
Rövid formátumú videók
A rövid formátumú videók előnyei nyilvánvalóak. A csökkenő figyelem korszakát éljük: minél több ránk zúduló információt kell feldolgoznunk, ezeket az agyunk annál rövidebb ideig és annál felszínesebben képes befogadni. A közösségi médiát használók csaknem háromnegyede inkább egy rövid videót néz meg, hogy megismerjen egy terméket vagy szolgáltatást, mintsem, hogy végigböngésszen egy ismertetőt.
A rövid videótartalmak előnye a nagyobb elérés mellett a költséghatékonyság. Ezek a kisfilmek gyorsan elkészíthetők és nagyon kevés felszerelést igényelnek. Elég egy jó ötlet és egy okostelefon: nincs szükség speciális világításra, színészekre, kamerákra vagy stúdióra. A saját tartalom a hitelesség kritériumait is teljesíti: ha nem is tökéletes valami technikailag, azt sugallhatja, hogy valós körülmények között készült, és biztosan az igazságot ábrázolja. Ez persze nem zárja ki, hogy kipróbáljuk a mesterséges intelligencia által kínált lehetőségeket: de az AI által generált tartalom esetében jogos felhasználói elvárás, hogy ez legyen egyértelmű. Ha nem csapjuk be a partnereinket, még érdekelni is fogja őket, mire képes a legmodernebb kommunikációs technológia, és értékelni fogják, hogy haladunk a korral. Ezek a megközelítések versenghetnek egymással: az egyik nagyobb “étvágyat” eredményezhet a másik iránt, érdemes tehát felváltva alkalmazni őket.
Társadalmi üzenet
Semmi sem ér el hamarabb az emberekhez, mint egy olyan üzenet, amely társadalmi szempontból is hasznos információt hordoz. A következő év központi, mindenkit megmozgató témái lesznek a klímaválság, a fenntarthatóság, a munkaerőpiac nyújtotta kihívások. Ha egy cég képes olyan üzenetet megfogalmazni, amely ezekre rezonál, akkor egészen biztosan nyitott fülekre talál.
A globális, társadalmi szintű problémafelvetés és az ezek részterületeire mutatott megoldási lehetőségek azt az érzetet keltik, hogy egy közösséghez tartozunk, közösen vállalunk felelősséget, és együtt többre vagyunk képesek, mint külön-külön. Az üzleti partnerek között így egy magasabb szintű kapcsolat is szövődik, amely stabilabb, mint az egyszerű érdekalapú együttműködés.
Személyes történetek
A fenti három szempont egy negyedikben ér össze, ez pedig a személyesség. Ha a közösségi média bármilyen szereplője, legyen az egy személy, cég vagy szervezet, közelebb engedi magához a partnereit, és megmutatja, milyen kihívásokkal néz szembe a mindennapok során, milyen apró sikerei vannak, hogyan zajlik egy-egy folyamat, amelynek a végeredménye aztán egy nagyobb előrelépés, akkor ezzel egyszerre erősíti meg a hitelességét, közölhet képi eszközökkel információkat, és fogalmazhat meg egy általánosabb érvényű üzenetet vagy hitvallást. 2025-ben minden eddiginél fontosabbá válik, hogy partnerek legyünk egymás számára, szólítsuk meg egymást, kezeljük személyként a másikat még akkor is, ha a kapcsolatunk üzleti alapokon nyugszik.
Kerényi Kata, Sign&Display magazin